Nem fogynak a kritizált japán tankönyvek
2005. október 13. 11:00
A nacionalista felhangokat tartalmazó, múltat megszépítő és a szomszédos országokkal szemben ellenséges japán tankönyvek korábban komoly felháborodást váltottak ki mind Japánban, mind pedig Kínában és Koreában. Egy új felmérés szerint azonban a botrány füstje nagyobb volt mint a lángja: az iskolák többsége továbbra sem ezeket a könyveket választja.
Korábban
Egy múlt héten megjelent japán kormányzati felmérés adatai szerint a középiskolák mindössze 0,4 százaléka választotta az internetre is felkerült vitás történelemkönyveket (melyek egy ideje már angolul is böngészhetők, illetve letölthetők pdf-formátumban is). A könyvek elfogadottsága azonban - ha nem is nagyon - magasabb lett a 4 évvel ezelőtti 0,2 százaléknál, ám még mindig nagyon messze van a kiadók által áhított 10 százaléktól.
Illusztrációs változások: az egyik könyv (bal oldalon látható) propaganda-képét szülői tiltakozás hatására cserélték le erre a (jobb oldali) háborús képre |
A felmérésben szereplő könyveket a Japán Történelemkönyvek Reformjáért létrejött Társaság szerkesztette, és azokat a dicső múlt megismerésére jövőre 4912 diák használja majd - áll a japán oktatási minisztérium közleményében. Szintén kevésbé sikeres az állampolgári ismereteket hasonló szellemben oktató könyv: azt mindössze a diákok 0,2 százaléka, azaz 2338-an használják majd. Az oktatási minisztérium sokáig ellenállt az ominózus kötetek tankönyvvé minősítésének, ám a négy évente lefolytatott eljárás során tavaly többségbe kerültek azok, akik ezekre a könyvekre szavaztak. A tankönyvek így szabad utat kaptak az iskolákban is.
Mivel - a legismeretebb, Kisosha Kiadó által megjelentetett - tankönyv megengedően, sőt néhol kimondottan támogatóan beszél a japán militarista külpolitikáról, és agresszív hódításokról, ezért hamar nemzetközi felháborodást váltott ki. Mindez rányomta bélyegét a második világháború befejezésének 60. évfordulójára is. A könyvet elfogadó és használó iskolák előtt folyamatosan tüntetnek a szülők és a különböző civil mozgalmak is, akik a birodalmi szellem azonnali száműzését követelik az iskolákból. Ez azonban - ahogy azt a himnusszal kapcsolatos viták is jelzik - nem lesz könnyű feladat.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Biblia
- Mit tudhatunk valójában a rejtélyes frigyládáról?
- Károlyi Gáspár Bibliája felbecsülhetetlenül mérföldköve a magyar irodalmi nyelv fejlődésének
- A maga korában katonai zseniként ismerte a világ a Ben-Hur szerzőjét
- Március 18-án teremtette Isten a világot a középkori emberek szerint
- Krisztus megkeresztelésének emlékét őrzik a vízkereszti hagyományok
- Pontos számítások helyett a hagyomány határozza meg Jézus születésének napját
- Néhány perc alatt, rekordáron elkelt a legkorábbi ismert héber Biblia
- A világ legrégebbi ismert Bibliáját állítják ki Tel-Avivban
- A középkorban pontosan kiszámolták a teremtés kezdetének dátumát is
- Nehezen barátkozott meg az amerikai hétköznapokkal Kabos Gyula 18:05
- Hitük érdekében minden kényelmet feladtak a korai keresztény remeték 16:05
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból 15:05
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap